TOP

Rólunk

A felhők alját karcolva szárnyalni, némán emelkedni a magasba a lenyugvó nap fényében fürdőző hőlégballonnal vagy a kormányt átvéve uralni a kisrepülőgépet, a horizont felé száguldva – ezt kínáljuk vendégeinknek.

Mert mi a KO-PO Venatornál tudjuk, hogy a nézőpont változása megváltoztathat mindent, ahogyan tudjuk azt is, hogy az emberi egyik örök álma a repülés, bármi módon. Ezt a kettőt összehangolva évtizedes tapasztalattal biztosítunk sétarepülést vagy hőlégballonos városnézést vendégeinknek. Nálunk most lehetősége nyílik arra, hogy megismerje Debrecent madártávlatból, hogy átélje a Hortobágy igazi hangulatát a felhőket kergetve – hogy örök élményben legyen része és örök élményt nyújtson barátainak, kollégáinak, szeretteinek.

Vállaljuk sétarepülések megszervezését egyének, kisebb csoportok, de akár több százfős munkahelyek számára, legyen az egy baráti születésnap, egy turistakirándulás vagy éppen egy munkahelyi rendezvény.

A vállalatunknál dolgozó pilóták kivétel nélkül több mint egy évtizede vannak a szakmában, ráadásul a repülés mind repülőgéppel, mind hőlégballonnal kifejezetten biztonságos, garantáltan biztonságosabb, mint bármely tömegközlekedési eszköz.

Sétarepülés ajándékba

Velünk ajándékba adhatja szeretteinek a világot: Debrecent, a Hortobágyot, az eget és a földet, az élményt, hogy más nézőpontból ismerhetik meg a világot, illetve igény szerint akár a repülőgép vezetésének élményét is! A sétarepülések során lehetőség van arra, hogy a gépen szállított három személy közül egy, az, aki a jobb első ülésen foglal helyet, könnyedén átvegye a kormányt, így átérezheti annak élményét is, hogy milyen uralni az ég vitorlását.

Míg a sétarepülőkön csak egy embernek van lehetősége uralni a járművet és átélni a repülés és az elképesztő gép feletti hatalom lenyűgöző élményét, addig a hőlégballonokban akár minden utas kipróbálhatja a ballont irányító fűtés működtetését.

Váltsa valóra velünk minden ember álmát! Ajándékozza meg szeretteit vagy önmagát a repülés nyújtotta végtelen szabadsággal és tegye felejthetetlenné az idei rendezvényt mindenki számára!

Ünnepeljen felejthetetlen élménnyel

A repülés ezen módja lényegesen más, mint ha egy utasszállítóval repülünk egyik országból a másikba. A sétarepülőkön és hőlégballonokon sokkal inkább lebegünk ég és föld között, az alant elterülő táj pedig sokkal közelebbi, sokkal valósabb. Ennek köszönhetően tapasztalataink alapján egyszer elég kipróbálni, utána megmarad és attól a naptól fogva visszavonhatatlanul, örökké égni fog bennünk a vágy a repülés iránt.

Mindig vegyük figyelembe, amennyiben például meglepetésnek szánjuk vagy szervezett program részeként tervezzük a repülést, hogy míg a sétarepülő gyakorlatilag bármikor képes felszállni, addig a hőlégballon még az idényben is csupán közvetlenül napkelte után és napnyugta előtt, az úgynevezett csendes időszakban tud repülni. Minden sétarepülés a debreceni repülőtérről indul és ide is érkezik vissza.

Végezetül pedig tisztában kell lennünk azzal is, a motoros kisgépek sem szállhatnak fel mindig, a zordabb időjárási körülmények ezeket a kismadarakat is garantáltan megakadályozzák, hogy egy ilyen kisrepülő megostromolja az eget.